Szivattyúcsere a gázkészülékben: csak nagyhatékonyságú lehet?

  • MINDEN MÁS,

      
  •   #1406  

 

A rövid és tömör válasz: hamarosan (illetve elvileg) igen. Nemsokára életbe lép ugyanis egy uniós rendelet, amelyre a Vaillant Saunier Duval Kft már hosszú ideje előre felkészül, mert a vonatkozó rendelet hatása (akárcsak a korábbi ErP direktíva) jelentős lesz, elsősorban a régebbi gázkészülékek javítási lehetőségeire.

Szivattyúcsere a gázkészülékben

Annak érdekében, hogy alaposan átlátható legyen a fűtőberendezésekben használt szivattyúk „teljes evolúciója”, egészen 2015. augusztus elsejéig kell visszatekinteni. Ezen a napon lépett ugyanis életbe a hőtermelőkben és szolár berendezésekben használt nedves tengelyű szivattyúkra (LOT 11 csoport) vonatkozó előírás, amely szerint az úgynevezett nagyhatékonyságú szivattyúk EEI értéke (EEI = Energy Efficiency Index, azaz energiahatékonysági mutató) ≤0,23 lehet. Ez egy olyan maximális energiafogyasztási érték, amit az 1 és 2500 W közötti teljesítmény-felvételű nagyhatékonyságú szivattyúknak kell teljesíteniük.

Ennek a határnapnak azonban volt egy korábbi előzménye is, 2013. január elsején: ettől a dátumtól kellett az „önálló” (tehát nem a szolárrendszerekbe és fűtési hőtermelőkbe beépített) fűtési szivattyúknak elérnie az EEI ≤ 0,27 értéket. De térjünk vissza a 2015-ös időszakra: a nedves tengelyű nagyhatékonyságú szivattyúknak nem csak az előírt EEI értéket kellett ettől a naptól kezdve elérnie, hanem a gáz- és olajtüzelésű, valamint elektromos üzemű fűtő, illetve kombinált működésű készülékeket már csak ilyen típusú szivattyúkkal lehetett az EU-n belül a tagországokban forgalomba hozni (ehhez azonban alapvetően elegendő volt a gyártónak „piacra dobni”, azaz raktárra kiszállítani az ErP direktíva követelményeit teljesítő berendezéseit). Bizonyára többek emlékében él még ez az átmeneti időszak, amit Magyarország 2016. június 30-án zárt le véglegesen.

 

Érv a nagyhatékonyságú szivattyú mellett
Fordulatszám-szabályozott (vagy modulációs) szivattyút a gyártók - önkéntes alapon - korábban is használtak már, hogy ezzel is versenyképesebbé tegyék bizonyos terméküket az adott szegmens konkurenciájával szemben, azonban a legtakarékosabb üzemeltetés csak a nagyhatékonyságú szivattyúkkal lehetséges, ahogy azt az 1. ábra is mutatja.

A hagyományos, egyfokozatú típusokhoz képest a nagyhatékonyságú fűtési szivattyúk akár 76 %*-os energiamegtakarítást is elérhetnek, amelyek a magasabb beruházási költség ellenére néhány éven belül megtérülhetnek. Ezenkívül az alacsony energiafogyasztás miatt ráadásul környezetkímélők, így a nagyhatékonyságú fűtési szivattyúk aktívan hozzájárulnak a környezetvédelemhez (* a megtakarítási potenciál, illetve a megtérülési idő a szivattyú éves működési idejének, a fűtési rendszer állapotának és a helyi villamosenergia árának függvénye). Nagyon sok végfelhasználó a mai napig nincs tisztában azzal, hogy  mennyire energiapazarló lehet a fűtési rendszer saját keringtető szivattyúja. Tapasztalatok szerint általában ez az egyik legnagyobb villamosáram fogyasztó egy átlagos háztartásban.

Mindezek alapján bárki gyorsan és könnyen tud jelentős energiát, valamint pénzt megtakarítani a nagyhatékonyságú szivattyú alkalmazásával (ez különösen akkor igaz, ha a régit egyébként is cserélni kell). Ellenben az érem másik oldala, hogy a nagyhatékonyságú szivattyúk (belső mágneses terük révén) „szennyfogó szűrőként” is viselkednek a szó negatív értelmében. A mágneses szennyfogó csapda beépítése, illetve a fűtési rendszer vízkezelése manapság kötelező tevékenységgé vált, függetlenül attól, hogy régi vagy új létesítményről van szó, de immáron ezek a műveletek a jövő évtől egy meglévő rendszerben is szükségesek lesznek, amennyiben cserélni kell a tönkrement (és nem beszerezhető vagy javítható) hagyományos szivattyút.

Ezen kívül a gyakorlat többször beigazolta már, hogy egy nagyhatékonyságú szivattyú felhasználható emelőmagassága nem mindig azonos a kiszerelt régebbi keringtető egység teljesítményével, így – adott esetben – hidraulikus váltót kellett beépíteni a hőtermelő és a fűtési rendszer közé. Természetesen ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni, amikor a pénzügyi kiadások megtérülését mérlegeljük!

2022. január 1.
A közelgő dátum nem csak az Újév első napját hozza magával, hanem annak a következő lépésnek a hatálybalépését is, amely szerint a gyártóknak ettől a naptól kezdve tilos lesz az EU tagállamaiban alkatrészként hagyományos fűtési szivattyúkat forgalomba hoznia. Természetesen ez még nem jár automatikusan azzal, hogy nem lesznek felhasználhatók az idei év végéig felhalmozott készletek, így a hosszútávú hatás csak bizonyos időszak elteltével lesz igazán észlelhető.

Érdemes azonban tudni a határnap előzményeinek hátteréről is: a gyártói oldal eredetileg egészen 2030-ig szerette volna a jelenlegi helyzetet fenntartani. Ez abból a szempontból logikus igény, hogy a 2015-ös év első hét hónapjában még lehetett hőtermelőt nagyhatékonyságú fűtési szivattyú nélkül is az EU tagállamaiban forgalomba hozni, tehát ezek a néhány éve üzemelő készülékek még biztosan nem érték el a tervezett élettartamuk határát, ellenben a gyártó erre az időszakra alkatrészként a megfelelő fűtési szivattyút is szerette volna biztosítani.

A másik oldal („EU”) azonban 2020. január elsejét határozta meg, mint céldátum: ez végül csak a 2019-es EU-s parlamenti választás miatt nem lépett hatályba, így egy 2 éves „türelmi idő” letelte után, a következő esztendő elején lép ez életbe.

A Vaillant Saunier Duval Kft már korábban elkezdte a készletezést, de természetesen nem lehet hosszú ideig annyi „hagyományos” szivattyút felhalmozni, amellyel hosszútávon is kielégíthetőek lesznek a jövőbeli igények. A különböző Vaillant és Saunier Duval hőtermelők ráadásul többfele típust is használnak korábbi termékportfoliójuk egyes készülékeiben, ettől függetlenül a hazai központi alkatrész-ellátás felkészült a közeljövő újabb kihívásaira.

 

Fördős Norbert – termékmenedzser
Vaillant Saunier Duval Kft.

LOGO