Fürdőszoba berendezés ötletek Török Bernadett lakberendezővel

  • MINDEN MÁS,

      
  •   #1422  

 

Az otthonfelújítási támogatás egy olyan egyedülálló segítség, amellyel a családok meglévő otthonukat tudják szépíteni, korszerűsíteni. A vissza nem térítendő állami támogatás minden olyan munkálatra fordítható, amely egy otthon felújításánál adódik, így pl. a fürdőszoba-felújításra is. A RAVAK, éppen ezért négy olyan - átgondolt és a mai trendeknek megfelelő - komplex fürdőszoba berendezési ötletet dolgozott ki, melyek segítségével bátran, és egyszerű kivitelezéssel vághatunk bele a felújítási munkálatokba!

Szerezzen fürdőszoba berendezés ötleteket a Ravaktól.
A négy fürdőszoba berendezési ötlet közül ezúttal a 10,5 m2-es, modern fürdőszobát vesszük alaposan szemügyre és megosztjuk Török Bernadett lakberendező – a szóban forgó helyiség tervezőjének – gondolatait a tervezési szempontokról, a termékválasztásról és természetesen a designról is!

Általában azzal a problémával találkozunk, hogy miként lehet egy kis méretű fürdőszobát jól berendezni, most fordított a helyzet, hiszen olyan helyiségről beszélgetünk, amely négyzetméterekben bővelkedik.

 

Mit gondolsz valóban könnyebb feladatunk van ebben az esetben vagy egy nagy méretű fürdőszoba is tartogathat kihívásokat?

Valóban az apró fürdőszobákat érintő kérdésekkel - problémákkal - találkozunk többet, azonban úgy gondolom, hogy a nagy fürdőszobák tervezése is épp olyan hozzáértést és körültekintést igényel! A nagy méretű fürdőszobák esetében általában több felhasználó szokásaihoz, elvárásaihoz kell igazodni, a helyiség méretéből adódóan több feladat jelentkezik, ezáltal a munkálatok tovább tartanak és az sem utolsó szempont, hogy a szaniterek és bútorok kiválasztása sem egyszerű feladat! Szóval legyen szó kis vagy nagy méretű fürdőszobáról, a kellő szakértelem és a tapasztalat elengedhetetlen!

 

Említetted a szaniterek és bútorok kiválasztását – a fürdőszobában amelyről beszélgetünk a Ravak Formy kád, mosdó és bútorok kerültek, illetve helyet kapott egy Walk In zuhanyzó is. Miért pont ezeket a termékeket választottad?

A cél egy olyan fürdőszoba kialakítása volt, amely minden részletében modern és maximális kényelmet nyújt a felhasználóknak! Figyelembe véve az alapterületet és a helyiség adottságait, nem volt kérdés, hogy kád és zuhanyzó is kerül a fürdőszobába! Hamar döntöttünk a Formy termékek mellett, hiszen letisztult, egyenes vonalvezetésükkel tökéletesen passzoltak a modern elképzeléshez!

A Walk in zuhanytálca nélküli zuhanyzó pedig adta magát, hiszen a vékony peremes kádhoz egy zavaró átmenetektől mentes, egybefüggő üvegfelületekkel rendelkező megoldást kerestünk!

 

Ha már modern megoldások, tudnál még efféle részleteket, elemeket kiemelni a szóban forgó fürdőszobából?

Említésre érdemes például a Chrome kádperemre szerelhető vízesés csaptelep, amely amellett, hogy betölti alapvető funkcióját vizuális élményt biztosít, de nem mehetünk el szó nélkül a termosztátos zuhanyoszlop mellett sem, melynek előnye, hogy azonnal kiegyenlíti a csőrendszer nyomásszintjének ingadozását, és így biztosítja a beállított hőfokú víz állandó ellátását!

 

További gyakori kérdés, hogy  van-e esetleg olyan felújítási tipped, amit mindenképpen érdemes számításba venni mielőtt belevágnánk a munkálatokba?

Elsősorban azt tanácsolom minden felújítónak, hogy bátran kérjen segítséget és/vagy használjon olyan, mindenki számára elérhető, ingyenes lehetőségeket, mint pl. a Ravak komplex fürdőszobai megoldásai, ezekből rengeteg hasznos ötletet lehet gyűjteni. Ezen kívül mivel nagy fürdőszobáról van szó, bátran lehet pl. nagy méretű fali- és padlóburkolatokban gondolkodni. Érdemes jól átgondolni a kád és/vagy zuhanyzó vagy a WC és bidé kérdésköröket, de akár azt is, hogy szeretnének-e a tulajdonosok két mosdót, gyorsítva ezzel a reggeli készülődést – ezek mind-mind még komfortosabbá tehetik a fürdőszobát!

 

Ravak termékeink megtekintéséhez kattintson a képre 

LOGO