Újra véradó napot szervezett a Plan Zrt.

  • MINDEN MÁS,

      
  •   #287  

 

Június 26-án a Plan Zrt. (a Gépész Holding kecskeméti szakáruháza) ismét véradó napot szervezett kecskeméti telephelyén, melyen a dolgozókon kívül néhány partnerünk, vásárlónk is megjelent. Volt aki már 18. alkalommal vállalta a tűszúrást, de bőven akadtak bátor, első véradók is. A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a hazai, térítésmentes véradás szervezésében. Több településen szervezi a lakossági, munkahelyi véradásokat. Véradásaikon évente közel 30.000. fő jelenik meg és adja le vérét, hozzájárulva ezzel az egyenletes vérellátás biztosításához Magyarországon.

Véradás a Gépész kecskeméti telephelyén

Több millióan vannak a világon, akik vért adnak, sőt, rendszeresen teszik ezt. Emberek milliói köszönhetik nekik az életüket, úgy, hogy közben nem is ismerik egymást. Tudta, hogy egyetlen véradó, egy alkalommal adott vérmennyisége akár három ember életét is megmentheti?

Hasznos tudnivalók a véradásról:

Ki lehet véradó?
Véradásra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti, legalább 50 kg testsúlyú egészséges felnőtt.

Lehet-e enni, alkoholmentes folyadékot inni a véradás előtt?
Igen, lehet enni, sőt kell, lehetőleg ne zsíros, nehéz ételt. Nagyon fontos, hogy elegendő folyadékot igyon a donor. Ha ezt nem tette meg, akkor célszerű a véradás előtt a véradóknak kikészített folyadékból hozzávetőleg fél litert elfogyasztani. Ha nem evett, akkor néhány darab kekszet is célszerű enni.

Évente hányszor lehetséges a véradás?
Férfiak akár 5-ször, nők maximum 4-szer adhatnak vért.

Mennyi időnek kell eltelnie két teljes véradás között?
Legkevesebb 56 nap
 

Milyen igazolványt kell bemutatni?
Fényképes igazolványt kell bemutatni az adatok felvételéhez, pl. személyigazolvány, diákigazolvány, jogosítvány, útlevél valamint a TAJ kártyát és a lakcímkártyát is vinni kell.

Szükség van a társadalombiztosítási szám (TAJ) bemutatására is?
Igen

Mi történik a véradás előtt?
A vérellátó munkatársai szóban tájékoztatják a véradás teljes folyamatáról.

Miről kell nyilatkoznia a véradónak?
- Arról, hogy vérét alkalmasnak tartja arra, hogy betegeknek beadják gyógyítási célból.
- Hozzájárul-e, hogy adatai a Magyar Vöröskereszt nyilvántartásába kerüljenek, kizárólag donortoborzás céljából.
- Kitölti a kérdőívet, amely a donor életvitelére, betegségeire, gyógyszerszedési szokásaira kérdez. Ha nem értelmezhetőek a kérdések, forduljon bizalommal a kivizsgáló orvoshoz. Csak ő az illetékes abban, hogy a felvetődött kérdéseket, bizonytalan válaszokat együtt értelmezzék.

Minden véradás előtt van orvosi vizsgálat?
Igen. A véradásra való alkalmasságot jelenleg Magyarországon mindig orvos dönti el, a leendő véradó részletes kikérdezése - korábbi és jelenlegi betegségeiről, egészségi állapotáról -, és fizikális vizsgálata után. Az orvosi vizsgálat vérnyomásmérésből, szív – tüdő meghallgatásából, a nyaki nyirokcsomók tapintásából, a látható nyálkahártyák megtekintéséből áll.

Az orvosi kivizsgálás előtt milyen laboratóriumi vizsgálatokat kell elvégezni?
A vér hemoglobin (vérfesték) koncentrációjának mérése, és első véradóknál az előzetes vércsoport meghatározás. Ha a vizsgálat során eltérést találnak, akkor időlegesen vagy véglegesen kizárják a donort a véradásból.
Időleges kizárást alkalmazunk például a kívánatosnál (férfi: >135 g/l; nők: >125 g/l) alacsonyabb hemoglobinszint, nátha, torokgyulladás, herpesz esetén, kis – és nagy műtétek után, stb.
Végleges kizárást jelentenek egyes fertőző megbetegedések (pl. HIV veszélyeztetettség, egyéb vérrel átvihető fertőzések kockázata), vérképzőszervi betegségek, kezeletlen magas vérnyomás betegség, stb.

Mit mérlegel az orvos?
Fontos szempont, hogy a véradással ne ártsunk a véradónak, de a vérkészítményt kapó beteg maximális biztonságáról is alapos vizsgálatok (hepatitis B, hepatitis C, luesz, HIV tesztek végzése) segítségével gondoskodjunk.

Mennyi vért gyűjtenek a vérvétel során?
Alkalmanként 450 ml és még három kémcsőnyi vér (utólagos ellenőrző vizsgálatokhoz) levételére kerül sor.

Hogyan történik a véradás?
Steril, egyszerhasználatos, műanyag zsákba, vérvételi rázómérleg segítségével gyűjtik a teljes vért.

Mennyi ideig tart?
Ideális esetben kb. 5–10 perc.

Összességében a teljes folyamat mennyi ideig tart?
Kb. 1/2 óra.

Kell-e várni a véradás után?
Igen célszerű 5-10 percet pihenni, ülni.

A folyadékveszteséget kell pótolni?
Igen, célszerű kb. 0,5 liter folyadékot, még a vérvétel helyszínén elfogyasztani.

Köszönjük, amennyiben Ön is csatlakozott a Plan Zrt-nél megszervezett véradó napunkhoz! Hamarosan ismét várjuk a Gépésznél, hogy újra segíthessünk!
 

 

LOGO