Gépész Expo 2018.

  • MINDEN MÁS,

      
  •   #630  

 

Rendszeres olvasóink és szakmai partnereink számára nem ismeretlen a Gépész Expo rendezvényünk. Mint minden évben most is az április végi időpontot szemeltük ki. Időjárás tekintetében is szerencsés választásnak bizonyult, a kellemes hőmérséklet mellett szikrázó napsütés jellemezte a három napot.

 

A rendezvény felépítése nem tért el a már megszokott programtól. A reggeli regisztrációt követően bőséges reggelit fogyaszthattak a vendégek, majd Sziládi Sándor – tulajdonos – nyitotta meg a rendezvényt. Szó esett az elmúlt 10 évről, hogy a cég történetében miknek is lehettünk szemtanúi és részesei. Például saját márkákat vezettünk be Fixtrend és Concept néven, ami töretlenül fejlődik és bővül. Új áruházakat és raktárakat építettünk Kecskeméten, Miskolcon, Debrecenben, Kistarcsán, Budapesten és Cegléden. A napokban költöztünk/költözünk új ingatlanba Szegeden és Szekszárdon, továbbá szeptemberig Nyíregyházán és Székesfehérváron fejeződnek be a beruházásaink. Láthattuk a napkollektorok felemelkedését és jelentős visszaesését, melyben erőteljesen megmutatkozik a piac önszabályzó mechanizmusa. Számtalan épületgépészeti nagykereskedés fejezte be működését, ezzel is teret és lehetőséget adva forgalmunk meghatározó mértékű emelkedésének – hangzottak el Sziládi Úrtól.

A Gépész Múzeum mentora Kovács Ferenc tulajdonos az idén is átadhatott számtalan oklevelet azoknak, akik a gyűjtemény gyarapodásához hozzájárultak a szakma régiségeivel.

A reggeli beszédeket követően megnyitotta kapuit a kiállítás. A Geréby Kúria Nádas épületében 21 kiállító várta a partnereket, míg a kültéri helyszínen 9 márka képviseltette magát. Mint újdonság bemutatkozott egy előadás keretén belül a Gépész által forgalmazott Kospel elektromos kazán, éppúgy, mint két új kiállító jelenléte az Expón a Grohe és a Hansgrohe márka is.

Kulináris élménynek is részesei lehetettek a vendégek, hiszen nem minden nap kerül az asztalra például ököruszály leves. Az étkezés lezárására 10db különböző ízesítésű torta és házi készítésű rétes került a desszert asztalra. Itt említendő meg, hogy a Gépész standján mindhárom nap a sajtkedvelő ínyencek, parmezán sajtot kóstolhattak egész nap, lágyítva a karakteres ízt egy kis zamatos szőlővel kínálva. A három óriás guriga sajt Olaszországból érkezett, egyenesen a Gépész Expóra, mely darabonként 20 kg-ot nyomott.

Nincs Gépész Expo játék nélkül! Az értékes ajándékokért sokan versenybe szálltak. Az évek óta nagy sikert arató nyereményfüzetet felváltotta egy saját fejlesztésű online felület. Minden partner a saját okos eszközén tudott játszani és bizonyítani a tudását – akár kiállítói segítséggel –, ami egy lazább hangvételű Szilágyi Tamás által levezényelt ajándék sorsoláshoz vezetett a helyesen megfejtők között.

A visszajelzések alapján is úgy gondoljuk, hogy a 10. Gépész Expo vendégei a programokat követően, mindhárom nap elégedetten távoztak a Geréby Kúriából. Reméljük, találkozunk a következő 10 évben is!

 

LOGO