Saunier Duval - Semiatek Condens

  • FŰTÉSTECHNIKA,

      
  •   #693  

 

Több mint 2 évvel ezelőtt jelent meg a magyar piacon a Saunier Duval márka Semiatek Condens készüléke és ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a hőtermelő maximálisan beváltotta a bevezetésével kapcsolatos terveket. Mindezt nem csupán az értékesített fali tüzelőberendezések mennyisége, hanem a szerelői, szervizes és végfelhasználói visszajelzések is igazolják

Átfolyó rendszerű kombi verzió

A Semiatek Condens készülékcsalád rendelkezik C63-as besorolási osztállyal, így ezen a hőtermelőn még az sem „talál fogást”, aki a tüzelőberendezésekkel együtt tanúsított égéstermék elvezető rendszerek ellen ezen az úton próbál versenyelőnyre szert tenni.
Másrészt a Saunier Duval márka 2010 tavaszán, mint utólag bebizonyosodott, egy rendkívül sikeres gázkészüléket vezetett be (Semia Condens F25), ami (főleg) a szervízpartnerek nagy bánatára 2015-ben, az ErP-re történő átállás első fokozata miatt megszűnt. Mindazoknak, akik ezt a termékkategóriát megszerették, valamint az ahhoz kapcsolódó árszintet megszokták, örömhírként szolgált, hogy 2016 júniusától ez az osztály (szintén versenyképes áron és rozsdamentes acél fűtési hőcserélővel) ismét elérhetővé vált a hazai piacon, Semiatek Condens néven (átfolyó rendszerű kombi verzióban, 24 és 28 kW névleges teljesítményen). Már maga a névválasztás sem véletlen: Semia… = rozsdamentes acél fűtési (és HMV) hőcserélő, a korábbi verzióval azonos kezelőfelület és használat); …tek = az ugyanúgy rendkívül sikeres, de az ErP miatt 2015-ben véglegesen megszűnt, hagyományos működésű „turbós” Combi-Tek termékcsalád hidraulikus blokkja, szintén 24 és 28 kW-os névleges teljesítménnyel. Mit is jelent ez bővebben?

Külső és belső felépítés:
A befoglaló méretek tekintetében a hőtermelő mindkét típusa hozza az elvárt minimumot: 740 x 425 mm (magasság/szélesség), különbség csak a mélységi méretben van (310 mm - 24 kW; 340 mm - 28 kW) az eltérő teljesítményű fűtési hőcserélő miatt. Külső megjelenésében a Semiatek Condens letisztult és egyszerű, mégis elegáns, így harmonikusan illeszkedik bármilyen lakókörnyezetbe. A kezelőfelület struktúrája – az elődmodellhez hasonlóan – egy leegyszerűsített, de mégis informatív digitális kijelzőből, egy üzemmód választó, valamint „+” és „–” gombokból áll. A készülék belső felépítésének felfedezéséhez csupán 4 db Torx csavart kell megoldani: kettőt a kapcsolódoboz, majd ezt követően – a kezelőmező lehajtása után – az elülső burkolat alján. A javítási műveletekhez feltétlenül szükséges jó hozzáférhetőség biztosítására mindkét oldalsó burkolati elem leszerelhető, amit célszerű már a felszerelési hely megválasztása során figyelembe venni.  
A kondenzációs üzemű Saunier Duval fali hőtermelők többségéhez hasonlóan indító adapter nélkül forgalmazzuk ezt a gázkészülék családot is, amely Φ60/100; Φ80/125 vagy Φ80/80 mm-es égéstermék elvezető rendszerekben – a megfelelő (mérőcsonkos) indító adapter alkalmazásával egyaránt használható saját, a készülékkel együtt tanúsított vagy akár más gyártó égéstermék elvezető rendszerével. A fűtés-, hideg/meleg víz és gázbekötés csatlakozóinak kiosztása a DIN elvet követi, így ez a készülék bátran használható az általános Saunier Duval „kiosztástól” eltérő hőtermelők cseréje esetén. Az összes csatlakozó függőleges elrendezésű, szabványos méretű (3/4” – fűtés + gáz; 1/2" – hideg és meleg víz), ezért a bekötésekhez teljesen felesleges külön szerelőpanelt keresni, így a már meglévő vagy újonnan telepített golyóscsapok felhasználásával egyszerűen választható le a fűtési rendszerről a gázüzemű tüzelőberendezés. A termék saját töltő és ürítő csappal rendelkezik, ezért a felszerelés roppant könnyű, mert a készüléket csupán az előre kiválasztott helyre telepített fali tartó konzolra kell felakasztani. 
A tüzelőberendezés lelke a rozsdamentes acélból gyártott kondenzációs fűtési hőcserélő (4 db csőspirál - 24 kW; 5 db csőspirál - 28 kW), rendkívüli mértékben ellenálló külső kompozit köpennyel. A gáz/levegő arány előírt keverése az évtizedek óta jól bevált vákuumos szabályozáson alapul, azaz a belső vezérlés által előírt ventilátor fordulatszám határozza meg a felhasznált gáz és beszívott levegő mennyiségét. A mágnestekercsekkel működő gázarmatúra szintén egy hosszú évek óta, más típusú vagy gyártmányú készülékekben is stabilan bevált típus, külső gyújtó transzformátorral. Innovatív újítás, hogy a készüléken belül elhelyezkedő szifon nem csak az égéstermék lecsapódásából származó kondenzátum (fűtési hőcserélő felől), hanem az égéstermék elvezető légoldaláról bejutó nedvesség (esővíz, páralecsapódás) elvezetésére is képes (ezért csatlakozik a belső szifonra 2 db – eltérő keresztmetszetű csővezeték). A fűtési tágulási tartály 7 literes űrtartalmú, automatikus légtelenítővel ellátott szivattyúja – természetesen – nagyhatékonyságú (szintén neves gyártótól). A CombiTek készülékkel foglalkozó Saunier Duval szervizpartnerek számára óriási előny, hogy a Semiatek Condens hidraulikus blokkjának felépítése, valamint belső alkotóelemei teljesen azonosak ezzel a modellel.

Vezérlőpanel és szabályozási lehetőségek:
Ez a termék a Vaillant Csoport saját gyártású készüléke, „házon belül” fejlesztett és gyártott vezérlő panellel. Ennek köszönhetően ennél a tüzelőberendezésnél is megtaláljuk a rendkívül részletes és logikus felépítésű diagnosztikai menürendszert, az aktuális készülék állapot „riportolását” támogató státuszkód, valamint az esetlegesen fellépő hibák és azok eredetének beazonosítását, illetve kiderítését szolgáló hibakód rendszert. Ez a tény szintén hatalmas előny a Saunier Duval márka szervizeseinek, mert nem kell egy újabb készülék kezelési módot elsajátítani. A Saunier Duval fali tüzelőberendezések zöme integráltan tartalmazza az időjáráskövető szabályozás opciót, amelynek aktiválásához mindösszesen egy külső érzékelő szükséges. A vezérlő panelen belül egy csatlakozói aljzatban foglal helyet a külső szenzor, a BUS és a potenciálmentes szobatermosztát (24 V) bekötése. Manapság az időjáráskövető szabályozás (egykörös fűtési rendszerben) úgy működhet a leggazdaságosabban, ha az égő szükségszerű bekapcsolását – a referencia helyiségben felszerelt – termosztát végzi, a parancsolt belső lakótér hőmérséklet függvényében. Ez a termosztát – célszerűen – modulációs üzemű (Exacontrol E7C; Exacontrol E), de természetesen programozható (kétpont szabályozású Exacontrol E7 vagy E7R), ill. programóra nélküli verzió (Exacontrol – ON/OFF) is használható.
Az ellenőrző programok alatt külön menüpontban kérhető a maximális és minimális égőüzem, valamint a légtelenítési funkció. A hőtermelőbe beépített fűtési szivattyú fordulatszáma külön PWM kábellel vezérelt, így meghatározott diagnózis menüpont alatt automatikus (fix 20K hőmérséklet-különbség célérték) vagy előre rögzített szivattyú teljesítmény paraméterezhető.

LOGO