Órási változás jöhet a vízdíjaknál
Országosan egységes vízdíj bevezetését tervezi a kormány - derült ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) konferenciáján. Itt Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter az ÁSZ Hírportál beszámolója szerint úgy fogalmazott: "a cél az, hogy az ország teljes területén egységes áron lehessen vízhez jutni". Egyéb részleteket erről nem árult el a miniszter.
Az országosan egységes vízdíj már egy régi ígérete a kormánynak. Már 2014-ben arról volt szó a rezsicsökkentés részeként, hogy már 2014 őszén a kormány elé kerülhet a vízdíjak további csökkentéséről szóló szakértői vélemény. Ennek alapján döntenek majd arról is, hogy országosan vagy regionális szinten lesz-e egységes a vízdíj, ez esetben jön a törvénytervezet is.
Ez máig nem valósult meg. Jelenleg van ahol köbméterenként 200 forintot sem kérnek vízdíjként, míg máshol akár 500-at. Találomra megnézte a Napi.hu: most Vecsésen 219 forintot kell fizetni, míg Pécsen 431 forintot köbméterenként. Az intézményeknél, cégeknél még feltűnőbb a különbség. A legdrágább a víz Dobogókőn és a Balaton partján, mivel itt nagy kapacitásokat kell fenntartani az idényjellegű csúcsfogyasztásokra. A legalacsonyabb díjak Békés megye egyes részein, a dunántúli karsztvidék alacsonyan fekvő településein és Budapesten találhatók.
A vízdíjas rezsicsökkentésre még várni kell, de közeleg a kormány téli rezsicsökkentése. Még a nyáron döntött úgy a kabinet, hogy a nem gázzal fűtők is meg fogják kapni a támogatást. Ehhez az illetékeseknek október 15-ig kell bejelenteniük támogatási igényüket a helyi önkormányzatuknál, amik pedig minden háztartás esetében gondoskodnak 12 ezer forintnak megfelelő tüzelőanyagról. A becslések 800 ezer olyan háztartás van az országban, ahol nem vezetékes gázzal fűtenek, hanem fával vagy szénnel.
Fürdőszobai webshop termékkínálatunk eléréséhez kattintson a bannerekre: