Karantén felújítás: Energia- és víztakarékos konyha és fürdő

  • VÍZELLÁTÁS,

      
  •   #1145  

 

Az utóbbi hónapok mindannyiunkat arra késztetnek, hogy a körülöttünk lévő lehetőségeket átértékeljük és a rendelkezésünkre álló erőforrásokat még inkább megbecsüljük. Eco Smart megoldásokat beépíteni az otthonodba bármikor jó ötlet, de napjainkban kiemelt jelentőségű minden, amivel spórolhatunk és kímélhetjük a környezetet.

60%-kal csökkentett napi vízfogyasztás és valódi élmény

Az Eco Smart Hansgrohe zuhanyfejek és csaptelepek az akár 60 százalékkal csökkentett a napi vízfogyasztás mellett valódi élményt csempésznek a fürdőszobába és a konyhába. De nem csak a vízszámlád lesz alacsonyabb, ha ilyen terméket választasz, hiszen kevesebb melegvíz előállításához, kevesebb energiát kell felhasználnod. Úgy kalkulálhatsz, hogy a megtakarításod egyharmada a vízfogyasztásban, míg kétharmada az energia felhasználás során realizálódik.
A termékek okos tulajdonsága szerencsére nem jelenti azt, hogy le kell mondani a kényelemről. A Select technológiával olyan funkciók kerültek kialakításra, amelyek a fürdőben kényeztető vízsugarakat, a konyhában pedig igazán szabad mozgást jelentenek gombnyomásra. A kézfejjel vagy könyökkel be- és kikapcsolható vízsugár bármikor jól jön a konyhában, nemcsak most, hogy több időt töltünk sütéssel és főzéssel. A Hansgrohe termékcsaládok amellett, hogy tökéletesen illeszkednek bármilyen design elképzelésbe, felhasználóbarát kialakítást kapnak a tervezés-gyártás során. Egy zuhanycső és kézizuhany cseréje annyira egyszerű, hogy bárki könnyedén kivitelezheti a műveletet. Ha pedig van egy kis műszaki affinitásod és kézügyességed, akkor vállalkozhatsz a fürdőszoba vagy konyha csaptelep cseréjére is. Sőt, a falsíkon kívüli megoldások igazán látványos megújulást kínálnak, ilyenkor a már meglévő csatlakozókat használhatod. Akkor is megéri felszerelni, ha bérelt lakásban laksz, mert ahogyan fel, ugyanolyan gyorsan le is szerelhetők.

 

Csillog-villog a lakás?

A legtöbben már kimaxoltuk a takarítást az elmúlt hetekben. De mi a helyzet a szaniterekkel? A Hansgrohe csaptelepeket kiviteltől függően a kiváló minőségű, fényes krómbevonat vagy az ellenálló nemesacél felület jellemzi. A mosogatók nemesacélból készülnek, ennek köszönhetően gátolják a kórokozók szaporodását, higiénikusak, rozsdamentesek és élelmiszerekhez használhatók. Helyes módszerrel ápolva mindkét anyag hosszú élettartamot garantál.
Kerüld az agresszív tisztítószerek használatát, a klóralapú, ecetes-, vagy sósavat tartalmazó, illetve a súroló anyagokat! Helyettük használj citromsav alapú készítményeket, puha textíliát, mellyel töröld át hetente a króm felületeket! Így biztosíthatod a hosszú élettartamot, a csillogást és a problémamentes működést.


Webáruházunk ajánlatát ide kattintva tekintheti meg!

LOGO