A globális felmelegedés és a vele járó negatív környezeti hatások korlátozását szolgáló egyezmények és klímavédelmi tervek, valamint a kedvezőbb fogyasztás elérése, illetve az egyes állami támogatások kihasználása és a környezettudatos gondolkodás már korábban is a megújuló energiákat hasznosító berendezések felé orientálták a jövőben gondolkodó végfelhasználókat. Ez a tendencia mostanság a napelemes felhasználás irányába mozdult, amit a legjobban az egyre több épület tetején megjelenő telepítések példáznak.
Közel 20 éves hazai szakmai tapasztalatok alapján azonban bátran kijelenthető, hogy a termikus szolárrendszerek közül az úgynevezett nyomás nélküli, visszafolyó (drainback) szolár rendszerek, továbbra is előnyösen alkalmazhatók a családi házak melegvizes egységeinek napenergiás támogatására.
A működés elve
Az elkészült és zárt rendszer nincsen teljes egészében feltöltve szolár hőhordozó folyadékkal (speciális víz-glikol keverék), ezért nem áll nyomás alatt sem. A szolár körben található szivattyú üzemszünete esetén így a rendszerben lévő folyadék az alsó csőszakaszokban, a tároló csőkígyójában és a szivattyú körül helyezkedik el, míg a kollektorban és a felső szolár-vezetékben levegő található.
Megfelelő hőmérséklet különbség esetén a kollektor és a tároló között – a szolár hőhordozó folyadék keringtetése útján – elkezdődik a hőelvonás a kollektorból és a hőleadás a tárolóban lévő használati víz felé. Ebben a körfolyamatban az a levegőmennyiség, amely nyugalmi állapotban a berendezés felső részén helyezkedett el, a tároló csőkígyójának keresztmetszetéhez és a benne felhalmozott szolár folyadék mennyiségéhez képest elenyésző, ezért az egész rendszer teljes folyadékszintje alig változik a működés alatt (üzem közben a kiszorult levegő mindig a csőkígyó felső részén gyűlik össze).
A tökéletes működéshez azonban szigorúan teljesülnie kell néhány gyártói előírásnak és feltételnek, amelyek a következők:
• az előírt statikus magasság betartása,
• a gyártó által meghatározott összekötő csővezetékek használata,
• a maximális vezetékhossz (előremenő/visszatérő) értékének figyelembe vétele,
• a visszatérő vezeték előírt lejtésének biztosítása.
Előnyök a nyomás alatti rendszerekhez képest Szükség esetén a kompakt szolár állomás sönt szivattyúval (magasabb geodetikus magasságkülönbség esetén) vagy elektromos fűtőpatron modullal bővíthető. A drainback elven működő HelioPLAN SRD 2.3 napkollektorból elegendő 1 vagy 2 darabot felszerelni (a HMV tároló űrtartalmának függvényében), külön szerelősín nélkül, de a gyártó által kínált tetőshorog készletek valamelyikével. A napkollektor és a HMV tároló között a 10 vagy 20 méter hosszúságú tekercsben kapható HelioSet szigetelt csőpár létesít összekötést, a kollektor-darabszám függvényében előre összeállított hidraulikus készlet segítségével. A berendezés sem nyugalmi állapotában, sem pedig a működés során nem áll nyomás alatt, ezért nincs szükség szolár tágulási tartályra, légtelenítő egységre, komplett szolár állomásra és nyomásmérőre. Nem kell ezeket az egységeket méretezni, külön megvásárolni, beépíteni, rendszerbe foglalni. |
|
A tároló csőkígyóját csak a szükséges mennyiségű szolár hőhordozó folyadékkal kell feltölteni, ami a kollektorok üresjárati üzeme során (stagnálási állapot) nem forr fel, télen pedig nem fagy be, így annak élettartama jóval hosszabb, mint a nyomás alatti rendszerekben használt víz-glikol keveréknek (alacsonyabb karbantartási költség, tágabb üzemeltetési intervallumok). Korábban negatívumként említették a drainback rendszerű szolár berendezésekkel kapcsolatban, hogy a szolár szivattyú villamos fogyasztása magasabb, mint a hagyományos rendszerek esetén. Ez a hátrány azonban 2015. augusztusától teljesen megszűnt a nedves tengelyű szivattyúkra érvényes ökodizájn rendelet hatályba lépésével. |
Alkalmazási lehetőségek
A drainback elven működő HelioSet szolár rendszerek kizárólag csak használati melegvíz készítésre telepíthetők. Az egy csőkígyóval rendelkező monovalens tároló (FES1 150 BM) az átfolyós rendszerű berendezések (zárt égésterű átfolyós vízmelegítő vagy kombinált üzemű fali készülék) melegvíz komfortját képesek a napsütéses időszakokban tökéletesíteni. Létezik azonban a gázüzemű utánfűtés nélküli felhasználási lehetőség is (opcionálisan beépíthető elektromos fűpatronnal), amelynek elvi felépítését a fenti séma- és folyamatábra szemlélteti.
Fördős Norbert – termékmenedzser
Vaillant Saunier Duval Kft – Saunier Duval brand