Vaillant égéstermék elvezetés

  • FŰTÉSTECHNIKA,

      
  •   #47  

 

A jelen cikkben bemutatásra kerülő Vaillant rendszermegoldás abszolút nem újdonság már Magyarországon sem, így a megjelenés apropója az idei évben újból fellendült lakásépítési trend, illetve az ErP miatt ismét górcső alá került gyűjtőkémény felújítások támogatása.

Többrészes, túlnyomásos égéstermék elvezető rendszer

Köszönhetően annak, hogy a Vaillant többrészes, túlnyomásos égéstermék elvezető rendszere már 4 éve kereskedelmi forgalomban van, hazai tapasztalat is akad mind az új telepítések, mind pedig a gyűjtőkéményes alkalmazások terén. Mindkét felhasználás esetén egy LAS rendszerű gyűjtőkéményből indulunk ki, amely kevés számú komponensből építhető össze (ez főleg beszerzési/raktározási oldalról kedvező), alapanyaga pedig a polipropilén, így ára (vevői oldalról is) kedvező, sokszor pedig igazán versenyképes a kimondottan égéstermék elvezetésre specializálódott kéménygyártók LAS rendszerű gyűjtőkéményeihez képest. Az összes Vaillant égéstermék elvezető elemhez hasonlóan ez a megoldás is rendszertanúsított (azaz a tüzelőberendezés része), amelynek köszönhetően ez a kéményrendszer nem építési termék, így nem kell róla teljesítmény nyilatkozat, hő- és áramlástechnikai méretezését pedig a gyártó végezte el a termékcsalád kifejlesztése során.

Felhasználás újépítésű társasházakban
Az állami ösztönzések miatt a közelmúltban ismét fellendült a társasház építési láz. Az „én házam az én váram” elv alapján bizonyos társasházak lakásait saját gázkazánokkal tervezik, nagyon sok esetben közös gyűjtőkéménnyel. Köztudott, hogy az ErP és a vonatkozó kormányrendelet hatályba lépése miatt központi fűtésre alkalmas, zárt égésterű gázüzemű tüzelőberendezésként ma már csak kondenzációs hőtermelő használható, így LAS gyűjtőkéményre történő rákötés esetén (C43-as telepítési mód) az alábbi két lehetőség közül választhat a tervező:
-    Természetes huzattal ellátott LAS gyűjtőkémény beépítése: ez a kéményrendszer jól ismert minden érintett piaci szereplő számára, mert a „turbós” gázkazánok időszakában ilyen jellegű kéményrendszereket építettek zömmel be. A hagyományos működésű zárt égésterű (turbós) tüzelőberendezések idején az egyes hőtermelőket úgy kellett beüzemelni, hogy az általában fix fordulatszámú ventilátorok felhasználható szállítónyomását fojtótárcsákkal kellett úgy a helyszínen lekorlátozni, hogy a betorkollási pontban közel 0 Pa legyen a maradék nyomás.Ennek, és az adott hőtermelő tüzelés-technikai paramétereinek figyelembe vételével kellett a szükséges kéményátmérőt, huzatot és a légellátást szolgáló akna keresztmetszetét megadni. A természetes huzatú LAS gyűjtőkémények sajátossága a működéshez elengedhetetlenül szükséges nyomáskiegyenlítő (bypass) nyílás, a kéményrendszer alján. Egy ilyen jellegű, természetes huzatú LAS gyűjtőkémény rendszer – megfelelő anyagválasztással – kondenzációs készülékekhez is használható, de a nagyobb kürtőméretek (árdrágító tényező), valamint bizonyos üzemállapotok működési bizonytalansága miatt alapvetően csak ott javasolt ez a korrekt méretezést igénylő kéményrendszer, ahol egy szinten 2 gázkészüléket kell közös kéménybe kötni.
-   Túlnyomásos üzemű LAS gyűjtőkémény telepítése: ezt a kéményrendszert elsősorban akkor célszerű alkalmazni, ha szintenként csak egy gázüzemű tüzelőberendezés beépítése szükséges. A kürtőben szükséges „felhajtó erőt” a LAS kéményrendszerre rákötött tüzelőberendezések felhasználható ventilátor szállítónyomása generálja, így - összehasonlításként azonos készülék darabszám esetén - a kürtőméret kisebb (olcsóbb megoldás, mint a gravitációs gyűjtőkémény). A túlnyomásos üzem miatt azonban visszaáramlás-gátló csappantyú szükséges, ami néhány gázkészülék gyártó esetén már gyárilag be van építve a hőtermelőbe. Univerzális rendszernél természetesen itt is szükség van méretezésre, a rákötésre kiválasztott hőtermelők db-száma és tüzeléstechnikai paraméterei alapján. A Vaillant többrészes, túlnyomásos rendszere a második kategóriába sorolható. Telepítéséhez csupán olyan kürtőt kell biztosítani, amely teljesíti a légellátást szolgáló kürtők műszaki és biztonságtechnikai előírásait (pl.: 90 perces tűzállóság, a falazat kialakításával kapcsolatos követelmények, a kitorkollási pont helyes meghatározása, stb.).      

Meglévő gyűjtőkémények felújítása
A másik, óriási potenciálokat rejtő felhasználási terület a meglévő – elsősorban egyesített falú – régi gyűjtőkémények felújítása, azok LAS kéményre történő átalakításával. A közelmúlt szakmai fórumain elhangzott előadások alapján (28 ezer gyűjtőkémény van Bp-en, ebből 16 ezer működik. Országosan 92 ezer gyűjtőkémény létezik, ezeken 95%-ban gázüzemű tüzelőberendezések üzemelnek) sok még a tennivaló, ugyanis 5% alatt van az 1963-1986 közötti időtartományban telepített gyűjtőkémények felújítása, illetve kiváltása. A thermofor és egyesített falú gyűjtőkéményeken zömében átfolyó rendszerű, régi vízmelegítők üzemelnek, így a jellemzően kisebb méretű lakások egyedi fűtését alapvetően parapetes konvektorok látják el. Mai szemmel nézve ez a megoldás elavult, ezért ha az érintett lakóközösség olyan felújítási megoldás mellett dönt, ahol a hőtermelő csere is a projekt része (pl.: az akár későbbre tervezett központi fűtés kialakítása miatt), a Vaillant ecoTEC kombi gázkazánjaival kombinált többrészes kéményrendszer (túlnyomásos üzemben) ideális és hosszútávon megtérülő beruházás. Kürtő oldalról alapvetően csak azt kell tisztázni a területileg illetékes kémény-seprővel, hogy milyen intézkedések szükségesek a korábban égéstermék elvezetést, átalakítással légellátást szolgáló akna kapcsán. 2012-től kezdtük el ilyen felújításokhoz is használni a Vaillant többrészes, túlnyomásos kéményrendszerét, az eltelt időszak visszajelzései alapján sikerrel.

A Vaillant többrészes, túlnyomásos kéményrendszerének elemtára
Egy túlnyomásos üzemű, többrészes (flexibilis) Vaillant gyűjtőkémény rendszer esetén alapvetően a következő elemek szükségesek: kondenzátum gyűjtővel ellátott kéménytalp; csatlakozó T-idom (a készülék és a gyűjtőkémény közötti koncentrikus csőátmérő függvényében); NA 100-as flexibilis cső és a flexibilis égéstermék elvezetés alaprendszere. Minden más elem, csak opcionális tartozék. A kéményrendszer konstrukciós felépítése az 1. ábrával szemléltethető.

További, fontos tudnivalók
Egy kéményrendszerre maximum 5 db, akár eltérő fűtési teljesítményű Vaillant kondenzációs hőtermelő köthető (27 kW névleges fűtési hőteljesítményig)
-   Minden egyes készülékbe külön rendelhető visszaáramlás-gátló csappantyút kell beépíteni
-   A közös kéményre kötendő hőtermelők száma és a rendelkezésre álló kürtő keresztmetszet határozza meg a koncentrikus bekötő cső szükséges átmérőjét, valamint a hatásos kémény-magasságot (a készülék névleges fűtési teljesítménye alapján)
-    Amennyiben nem lehet a készülék alatt a működés során keletkező kondenzvizet helyileg elvezetni, akkor az visszavezethető a közös égéstermék elvezető csőbe, ugyanis a kémény alján saját központi szifon helyezkedik el
-    Ez a kéményrendszer csak a gyártó által megadott Vaillant hőtermelőkkel üzemeltethető
-    A többrészes, túlnyomásos kéményrendszer az ahhoz kapcsolódó ecoTEC készülékekkel együtt bevizsgált, illetve tanúsított, így nem kell róla teljesítmény nyilatkozat, szükségtelen a beépítéséhez hő- és áramlástechnikai számításokat végeztetni


Fördős Norbert
Termékmenedzser
Vaillant Brand / Vaillant Saunier Duval Kft.

LOGO