Gépész Múzeum

  • Gépész történelem,

      
  •   #94  

 

„A felújításkor leszerelt régi eszközöknek múzeumban van a helye” is lehetne a mottója a a Gépész Holdinghoz tartozó Plan Zrt. kecskeméti áruházában (Kurucz körút 28.) berendezett színvonalas épületgépészeti tárlatnak.

 

A Plan Zrt. (a Gépész Holding egyik alapító tagja) évek óta sikeresen működő és az épületgépészeti piacot meghatározó vállalkozásnak számít az épületgépész piacon. A vállakozás fontosnak tartja az értékek megőrzését, a tradíció tiszteletét, és ennek apropóján hozták létre a kiállítást. Az érdeklődők, valamint az üzletben vásárlók hétköznap 7-17 óráig, illetve az évente megrendezendő a Múzeumok Éjszakáján is megtekinthetik a kiállítást.

 

 

Egy kiállítás mindig értékeket őriz meg, és a cég tevékenysége is értékteremtésről, értékmegőrzésről, és az értékek tovább viteléről szól. Többek között azért karolták fel ezt a 8 éve kezdődött gyűjtőmunkát, mert fontosnak tartják, hogy az elmúlt évtizedekben műszaki csodának számító eszközöket megismerje a mai modernkor embere vagy a jövő generációja.

 

Kovács Ferenc, az Ép-Gépész Holding Kft. tulajdonosának szavait idézve: "Kiemelten fontos megőrizni, megbecsülni a szakmai múltat, tisztességes, korrekt jelenlét kell a piacon, a jövőt illetően pedig határozott elképzeléssel, stratégiával, tervezett szakmai munkával kell rendelkezni. Az épületgépészeti szegmens egyik jeles képviselője, a Plan Zrt. is ezen vezérelvek mentén haladva érte el a sikereit."

 

A kecskeméti kiállítás időszakos bővítéséhez (Múzeumok Éjszakája) több alkalommal járult már hozzá az Épületgépészeti Múzeum igazgatója, dr. Chappon Miklós is – aki kiemelt szerepet töltött be a Budapesten található 4000 db eszköz, berendezés és 8000 nyomtatott dokumentum felkutatásában. Az Ő mottója volt cikkünk kezdő mondata, miszerint "a felújításkor leszerelt régi eszközöknek múzeumban van a helye".

 

A 2015-ös kiállításon Sircz János, az Épületgépészeti Múzeum igazgatóságának tagja mutatta be a kiállítás legkülönlegesebb, kuriózumnak számító tárgyát, az „ördög fürdőkádját”, amiből mindössze 3 darab készült, mára pedig csak ez az egy maradt belőle. A vendégek megcsodálhatták még a pálinkafőzőt, a horganylemezes kádat, a gőzműködtetésű tűzjelző kolompot, és a vörösréz fürdőhengert.

 

A kecskeméti Gépész Múzeum várja azokat a régi tárgyakat, amikkel tovább gazdagodhat a gyűjtemény.

 

LOGO