Az angol BAXI cégcsoport, mint Európa harmadik legnagyobb kazán gyártója, 17 országban rendelkezik gyártói bázissal és több mint 82 országba exportálja termékeit. Éves árbevétele meghaladja az 2 milliárd Eurót, foglalkoztatottjaik száma Európa szerte túlszárnyalja a 8000 főt. A BAXI gyár még a legszigorúbb európai minőségbiztosítási elveknek is megfelel, ennek köszönhetően:

Ehhez persze nagyban hozzájárul, hogy az eladott készülékek, több mint 60%-a felhatalmazott márka vagy szakszerviz által kerül üzembe helyezésre.

A Baxi márka történetének főbb mérföldkövei:

A márka életében jelentős szerepet tölt be az észak-olaszországi városban - Bassano Del Grappaban - lévő gyár, ahol a 15 gyártósornak köszönhetően 2.9 másodpercenként készül el 1 db gázkazán. A Gépész életében már hagyománnyá vált, hogy évente 2 alkalommal 3 napos gyárlátogatásra biztosítunk lehetőséget kivitelező- és tervező partnereinknek, ahol személyesen is megnézhetik a technológia mögött álló hátteret.

Büszkék vagyunk rá, hogy a 2018-as évtől a kondenzációs gázkazánok és szolár rendszerek mellett elérhetővé váltak a magyarországi kínálatban is a Baxi hőszivattyúk is. Ezen túl a Baxi immár 4 éve Magyarország piacvezető kondenzációs készülék gyártója a BRG Building Solutions piackutató intézet felmérései alapján.