Baxi Gyárlátogatás-Olaszország 2018

Modern, kondenzációs technológiájú fűtőkészülék újdonságok

Baxi
Az angol alapítású Baxi Európa harmadik legnagyobb kazán gyártója és a BDRThermea Csoport tagja, akik a világ vezető innovatív fűtésberendezések és melegvíz készítő rendszerek gyártója. A Baxi számos országban rendelkezik gyártó egységgel. Jelenleg 17 országban gyártanak valamilyen Baxi terméket szerte a világon. A Baxi központi gyártóegysége egy festői észak-olaszországi városban, Bassano Del Grappaban található, ahol többek között álló, illetve fali kondenzációs gázkazánokat gyártanak. A gyár a város szíveben található, de az alapterülete így is meghaladja a 100 000 nm-et és éves szinte több, mint fél millió gázkazánt gyártanak.

Baxi gyár számokban

85

éves történelem

7

millió kazán

15

gyártósor

2.9

másodperc/kazán

Múlt és jelen találkozása
Gyárlátogatás része volt az úgynevezett showroom, egy házi kiállítás megtekintése is, ahol a múlt és jelen legfontosabb Baxi termékeit lehetett megtekinteni. Láthattuk a kezdetekben gyártott zománcozott edényeket, konyhai felszereléseket, de találkozhattunk a régmúlt fürdőszobai berendezéseivel is.

Szembetűnő volt számunkra, hogy milyen nagy hagyománnyal és tapasztalattal rendelkezik a BAXI a gázzal működő készülékek gyártásában. Szinte a kezdetektől képviselteti magát ebben az ipari szegmensben és ezt a nagy múltú tapasztalatot ülteti át és viszi tovább a mai gázkészülékek gyártása során.

Újdonságok
A BAXI az élen jár a modern, kondenzációs technológiájú fűtőkészülékek technológiájában, így az idei évre is több újdonságot tartogattak.
A termékvonalakat az iparági szegmenseknek, felhasználási célnak megfelelően fejlesztik folyamatosan. Elmondható, hogy az elmúlt években jelentősen átalakult a Baxi gázkazánok termékstruktúrája idénre a mostanra megszokott termékvonalakon belül bővült, a hazakba és családi házakba szánt készülekeken és főleg a nagy teljesítményű fali és álló kondenzációs gázkazánok portfoliójában.

 

BAXI Mago-WiFi Okos termosztát
A Baxi Mago 2018 közepétől Magyarországon is elérhető!
A programozható, beépített wi-fi-vel rendelkező egység egyszerűsíti a telepítők, a szervizközpontok és a végfelhasználók dolgát is, mivel lehetővé teszi a háztartási hőtermermelő berendezések (kazán, hőszivattyú) közvetlen kezelését egy okostelefonos applikáció segítségével, vezeték nélkül. Az okostelefonos alkalmazás segítségével akár egy vagy több termosztáthoz is lehet csatlakozni. A fűtés az okostelefonról programozható, meg lehet tekinteni a fogyasztási grafikont, esetleges hibaüzeneteket, nyaralási módot beállítani stb. Egy termosztát egy fűtési kört kezel, egy termosztáthoz bármennyi okostelefon csatlakoztatható és egy okostelefon is bármennyi termosztáttal együtt tud működni.
Innovatív és egyedülálló design, amely az extrém praktikusat és a modern, vonzó, olasz design esztétikáját ötvözi.

Fali gázkazánok
BAXI Prime -Belépő szintű ár, kimagasló hatékonyság, kis méret

2018-tól a BAXI magyarországi kínálatában minden készülék kondenzációs üzemű, megfelelve és túlteljesítve a hatályos EU jogaszbály szerint előírt minimum hatásfokot: a BAXI kínálatában a BAXI Prime készülék a belépő szint. Az alacsony ár ellenére a BAXI Prime kondenzációs gázkazán kategóriájának legkisebb készüléke, 1:5 modulációs tartománnyal rendelkezik, modulációs szívattyúval működik.
A rozsdamentes acél hőcserélő biztosítja a hoszzú távú megbízható üzemelést akár szélsőséges körülmények között is.
Az ErP szabályozásnak megfelelve és a hatékonyságot növelve a BAXI Prime készülékbe is a a legújab fejlesztésű, az elérhető legmagasabb hatásfokot képviselő modulációs keringető szívattyú kerül beépítésre.
A BAXI Prime készülék beépített füstgáz visszacsapó szeleppel rendelkezik, ez a kategóriájában kiemelkedő műszaki tartalom lehetővé teszi az egyszerű beépítést társasházi gyűjtőkéményes rendszerekbe is.
A kazán elérhető 24kW és 28kW teljesítmény szinteken kombi (fűtés és használati melegvíz előállítás) és 24kW fűtő kazán kivitelben is.
Az EasyKit-nél azt gondoljuk, hogy kazáncsere esetén a BAXI Prime készülék optimális választás családi házak, nagyobb lakások esetén, és közepes méretű új építésű házakhoz is ajánljuk, amennyiben a költség keret megkívánja az alacsony árkategóriájú készülék beépítését.

                                   

 

 

BAXI Luna Duo-Tec+-Versenyképes ár, kiváló műszaki tartalom és igen széles termékválaszték

A Duo-Tec Compact készülékek leváltására kifejlesztett termékcsalád, magasabb műszaki tartalommal és kifejezetten széles termékválasztékkal. A rozsdamentes acél hőcserélővel ellátott készülék 1:7 -es, széles modulációs tartománnyal rendelkezik, ami különösen alkalmassá teszi a készüléket alacsony energiás lakások és házaknál történő alkalmazásra.
Adaptív Gázszabályzás – Maximális hatékonyság
Minden BAXI Luna Duo-Tec + kazán tartalmazza az GAC (Gas Adaptive Control) folyamatos gázszabályzást. A kazán közvetve érzékeli a beérkező földgáz fűtőértékét (erre az égés során keletkező ionizációs áram mérése biztosít lehetőséget) és úgy szabályozza a beáramló levegő és gáz mennyiségét, hogy a légfelesleg tényező folyamatosan optimális legyen.
Az adaptív gázszabályzás (GAC) biztosítja, hogy a modulációs szabályzás gáz minőségtől függetlenül, minden körülmény között működjön.
A Luna Duo-Tec + kazánok hőcserélőit új szigetelő burkolattal látták el, ami 15%-kal csökkenti a sugárzási veszteséget és fokozott hangszigetelést biztosít.
Réz hidraulikus blokk – Minőség a megbízhatóság érdekében
A BAXI tudatosan és folyamatosan fejleszti gázkazánjait, de emellett ragaszkodik a szakembereknél már jól bevált, elismert szerkezeti elemekhez is. Ilyen a kombi kazánok hidraulikus blokkja, amelynek az alapanyaga továbbra is réz! A fém alkalmazása magas minőséget és megbízható működést garantáló megoldás, de ma már szinte szokatlan, egyedülálló az egyre elterjedtebb és olcsóbb kompozit (műanyag) hidraulikus egységekkel szemben.
Széles választék – Bármilyen igényre!
A BAXI Luna Duo-Tec gázkazán család termékválasztéka kiemelkedően széles. Akár 12 kW fűtési teljesítményű fűtőkészüléket keres, akár 40 kW használati melegvíz teljesítményt biztosító kombi készüléket, a BAXI Luna Duo-Tec kazánok között megtalálja. A Luna Duo-Tec+ fűtőkészülékek idén egy teljesítmény szinttel, a 18kW fűtőkazánnal bővülve már négy teljesítményszinten érhetők el  (12, 18, 24, 28 kW), a kombi kazánok négy (20/24, 24/28, 28/33, 33/40 kW) a Nuvola Duo-Tec fali beépített tartállyal rendelkező hőközpontok pedig kettő (12/16, 20/24 kW) teljesítményváltozatban érhetők el.
A Luna Duo-Tec+ termékcsalád tökéletesen alkalmas a korábban BAXI Luna Duo-Tec Compact néven forgalmazott kifutott kondenzációs kazánok kiváltására, de készülékcserére is.

                        

 

BAXI Luna Platinum-Az intelligencia belül van
-Új generációs, felső kategóriás kondenzációs gázkészülék

A BAXI Luna Platinum a csúcskategóriás kazán, amely a Duo-Tec+ sorozathoz képest még magasabb műszaki tartalommal rendelkezik, ez első sorban a vezérlésben nyilvánul meg. Rugalmas, magas hatékonyságú komplex vezérlés.
Az új fejlesztésű Platinum+ sorozat egy intelligens technológiát tartalmazó, gondolkodó készülékcsalád. A BAXI új kondenzációs gázkészüléke lehetőséget teremt különböző hőtermelők, energiaforrások együttes alkalmazására.
A BAXI Luna Platinum kazáncsalád vezérlése alkalmas komplex fűtési rendszerek megvalósításához is, könnyedén illeszthetők hozzá a modern fűtési rendszerekben alkalmazott megoldások, úgymint: napenergia hasznosítás, szilárdtüzelésű kazán, vagy hőszívattyúval kombinált hibrid rendszerek is.
Az integrált szabályozásnak köszönhetően lehetővé válik a rendelkezésre álló energiaforrások leghatékonyabb hasznosítása, megtartva a készülék felhasználóbarát kivitelét. Így a szükséges komfort eléréséhez egyszerű beavatkozási és működtetési lehetőséget biztosít Önnek.
Széles választék, minden igényre
A Baxi Luna Platinum+ kondenzációs készülék család készülékei fűtő-, kombi-, vagy beépített tárolós kivitelben kerültek forgalomba. A beépített tárolós kivitelek a nagy
teljesítménynek és a bennük megtalálható 45 literes nemesacél tárolónak köszönhetően 30 perc alatt akár 500 liter melegvíz előállíására is képesek T=30K mellett. Ideális választásközepes méretű családi házak, lakások fűtésére és komfortos HMV-ellátására.

Vezeték nélküli vezérlés

A vezérlő egységet a kijelzővel együtt le lehet pattintani a készülékről, ami praktikus lehet, ha a kazán olyan helyen van elhelyezve, ahol a beállításhoz hozzáférés fizikai megközelítés miatt nehézséget okozhat, ez fali szabályzónak is használható egy falra szerelhető kerettel.
A Platinum+ sorozat kivehető távvezérlője nagy kijelzővel és könnyen olvasható szöveges és ikonos menürendszerrel rendelkezik. A vezérlő háttérvilágítása és a nagy forgató-nyomógombos kivitele egyszerű, könnyen megtanulható működtetést, programozást biztosít. Használatával gyorsan és egyszerűen beavatkozhatunk a gázkészülék vezérléséhez csatlakoztatott különböző technológiájú, integrált rendszer működésébe is.

 

1:10 modulációs tartomány = hatásfok és megtakarítás növelés

Minden hőtermelő egység feladata a fűtési rendszer segítségével az adott épület létesítmény hőveszteségének pótlása és így a megfelelő komfort biztosítása. Napjainkban előtérbe került az építmények hővédelme. A jó minőségű hőszigetelések és nyílászárók alkalmazásával az épületek hővesztesége jelentősen csökkent, átmeneti (őszi és tavaszi) időszakban ez az érték még alacsonyabb. Az ilyen épületekben a gázkészülékek a fűtési idény jelentős részében a modulációs tartomány alsó szegmensében vagy az alatt kénytelenek üzemelni. Ez egyenetlen működést (sok ki és bekapcsolást) eredményez.
A Luna Platinum+ kondenzációs gázkészülék széles modulációs tartománya kiküszöböli a folyamatos ki-be kapcsolás problémáját és mindig az épület pillanatnyi hőveszteségéhez illeszti a gázkészülék hőteljesíményét (az 1.18 típus modulációs tartományának minimuma 2 kW).

 

BAXI Duo-Tec MP+ -Nagy teljesítmény kis méretben

A BAXI Duo-Tec MP+ készülékei új generációt képviselnek a nagyteljesítményű kondenzációs kazánok piacán. Kiválóan alkalmasak többlakásos épületek, ipari létesítmények és középületek (óvodák, iskolák, bölcsődék) fűtésére és melegvíz készítésére.
Ipari teljesítmény, lakossági méret
A folyamatos innováció következtében a Duo-Tec MP+ készülékek mérete megközelíti a lakossági kazánok szintjét, ami megnöveli és még rugalmasabbá teszi az alkalmazhatóság lehetőségeit. A mérettel együtt a BAXI továbbfejlesztette az előző termékekben már jól bevált megoldásokat és ezzel a készülékek működése még megbízhatóbbá, vezérlésük még kifinomultabbá vált.
Széles moduláció – Rendkívül gazdaságos üzemeltetés, hosszú élettartam
A Duo-Tec MP+ készülékek kategóriájukban a legszélesebb modulációs tartománnyal rendelkeznek, ami kiemelkedően gazdaságos és egyenletes működést tesz lehetővé.
Új modellek – Még nagyobb teljesítmény
A 2018-as újdonságok között a legfontosabb a modell paletta bővítése. Az 50kW, 60kW, 70kW és 90kW teljesítményszintek mellé 2018 Júliustól a 110kW, 130kW és 150kW verziók is elérhetővé válnak.

 

BAXI Power HT+ -Kondenzációs álló gázkészülék

A BAXI termékpaletta megújulása a Power HT+ készülékcsalád bevezetésével vált teljessé.
A BAXI Power HT+ álló kondenzációs gázkazánok megtartották a korábbi modellek kiváló tulajdonságait (megmaradt a nemesacél hőcserélő, ami a vízkezelés problémáival is tartós megoldás), de a szabályozási lehetőségeik még kifinomultabbá és sokrétűbbé váltak. Kiválóan alkalmasak nagyméretű épületetek hőigényének biztosítására akár új, akár meglévő fűtlési rendszerek esetén, rendkívül alacsony káros anyag kibocsájtás mellett.
Széles moduláció – Rendkívül gazdaságos üzemeltetés, hosszú élettartam
A BAXI Power HT+ készülékek kategóriájukban a legszélesebb modulációs tartománnyal rendelkeznek, ami kiemelkedően gazdaságos és egyenletes működést tesz lehetővé.
Új modellek – Még nagyobb teljesítmény
A 2018-as újdonságok között a legfontosabb a modell paletta bővítése. Az 50kW, 60kW, 70kW, 90kW és 110kW teljesítményszintek mellé 2018 Júliustól a 130kW, 150kW, 200kW és 250kW verziók is elérhetővé válnak.

 

BAXI Hőszívattyúk
2018-tól Magyarországon is elérhetők a BAXI hőszívattyúi!

A – Magyarországon – új termékcsalád split és monoblokk rendszerben szerezhető be, inverteres típusú magas hatékonyságú hőszívattyúk, amelyek alkalmasak fűtésre, tartállyal használati melegvíz készítésre és nyári időszakban hűtésre is. A Szido Kft. már meg is kezdte a hőszívattyúk tesztelését, az új Ceglédi központ fűtését és meleg víz termelését BAXI hőszívattyú és BAXI Luna Platinum+ gázkazán szolgálja ki.

 

 

PBS-i Hőszívattyúk
A PBS-i család lakossági teljesítmény szinteken, 4 – 6 8- 11 – 16 kW teljesítményben elérhető, split kivitelű hőszívattyúk.
PBM-i Hőszívattyúk
A PBM- i sorozat a PBS-i monoblokkos változata. Az EasyKit tapasztalata szerint a monoblokkos hőszívattyúk nagyon egyszerűen telepíthetőek, nem szükséges hozzá klímaszerelői minősítés, így kifejezetten alkalmas szereld magad rendszerekhez, egy külső köri hőcserélő beépítésével.
PBS-i FS Hőszívattyúk
A PBS-i FS család a melegvíz tárolós változata a PBS-I termékcsoportnak. A beltéri egység padlóra helyezhető kivitelű, és tartalmaz egy 180l kapacitású használati melegvíz tározót is.

 

Forrás: easykit.hu-Hajnal Feri